Nagyon furcsa érzésekkel szálltam fel erre a nagy, szép Boeing 777 -esre. Egyrészt a félelem az ismeretlentől, másrészt a Japán helyzet miatt. Még csak 13 nap telt el Japán legnagyobb földrengése, cunamija és atom-katasztrófája óta. Életemben először hagyom el Európát. Bár egyszer jártam a Kanári-szigeteken, de az Spanyolország, hiába van 180 kilométerre Afrikától. Jelenleg Bartók Bélát hallgatok. Ez egy műsor a magyar zeneszerzőkről. Most már Kodály Zoltánról van szó. Kodály volt az első, aki falura ment népdalokat gyűjteni.
Azt hiszem, a legjobb választás volt az Emirates légitársaság. Bár túl sok összehasonlítási alapom nincs. Vagyis kár lenne a Malévval és a Wizzairrel hasonlítgatni. Épp az előbb felhívtam a családomat 10.668 méteres magasságból, hogy lassan kijöhetnek az udvarra integetni. A kapitány leírása alapján a kertünk felett fogunk elhaladni hamarosan.
Az ebéd fenséges. Tengeri herkentyű előétel, lazacfilé, desszertnek pedig csokis süti mangós kókuszos öntettel. Kár, hogy a bátyám nem utazik velünk, mert akkor az ő desszertjét is megehettem volna. Legközelebb.
A széken van hálózati töltő, USB csatlakozó, és ha lenne kábelem, akkor internetkapcsolat is. Webkamerán nézelődhetek, hogy milyen gyorsan repülünk a táj felett, illetve a felhőket a gép előtt. Van egy 120 oldalas magazin a vámmentes termékekről, amiben található nagyon szép toll is 15.000 USD (2.876.000 HUF), fehér arany betéttel.
17.48 perc van magyar idő szerint. Miles Davist hallgatok - Kind of Blue. Életem legrövidebb naplementéje. Nyugat felé repülünk 1100 Km/h -val. Sötét van kint. Csillagokat vetítenek a gép mennyezetére. Olajmezők lángjait lehet megpillantani. Először csak 10 -et tudok összeszámolni, de az idő múltával most már lángokat látok mindenfelől. Jól néz ki. Most hagytuk el Abu Dhabit és hamarosan landolunk Dubaiban. Dubai nagyon nagynak látszik. Úgy látom, nem spórolnak sokat az autópályák éjszakai világításával. A városból kifele tartó utak mind kivilágítva ameddig ellátok. Pedig a magasságunk még most is 5.700 méter.
Leszálltunk, bepattanunk a buszba. A levegő borzalmasan párás. A buszban légkondi üzemel. Körülbelül 20 perc, mire beérünk a tranzitba. Gyors sorbaállás, röntgen, gép újra, majd megkeressük a csatlakozást. Mozgalmas éjszakai élet van. Emberek ezrei várakoznak, vásárolnak. Találtam egy szép mobiltelefont, 38.538 USD (7.263.113 HUF). A tollhoz képest nem is drága. 40 perc és indulunk tovább. Csak egy ember ül maszkban gépre várakozva, de szerintem ő meg van fázva, és nem szeretné átadni másra a betegséget. 5 kaukázusi ember van és egy zenész. Aki szinten kaukázusi.
Felszállunk, Japán irányába. 8.682 Km van hátra a reptérig. Szűk 8 óra.
Most mar 12 órája vagyunk úton. Meglehetősen gyorsan telt, főleg, hogy 4 órán keresztül nyomkodtam felváltva a távirányítót és a képernyőt és még egy vígjáték is belefért (Dinner for Schmucks). Attól félek, a második fele nem fog ilyen gyorsan telni. Szerencsés esetben 10 óra múlva már az apartmanban fogunk ülni/ feküdni. Irán fele vesszük az irányt, majd elhagyva Pakisztán felett repülünk tovább az afgán határhoz közel. Ez mind megnyugvást okoz számomra. Elértük ismét a repülési magasságot. Megtaláltam Coltraine -t is. (Híres szaxofonos) Sajnos váltanom kell egy pár perc után, mert a jobb fülemre kicsit süket vagyok és nem hallottam semmilyen kíséretet. Kinézve az ablakon 3-4 csillag tűnik fel velem egy magasságban.
1 óra 43 perc. Pirkad. 8 órája volt a naplemente. Kaptunk egy kis Emirates ajándékot. Zokni, fogkefe, szemtakaró.
Pirkadat után megpróbáltam álomba merülni. Először nagyon nehezen ment, de utána sikerült egy másfél órát aludnom. Buena Vista Social Clubra esett a mostani választásom. Kína felett ébredtem fel. Innen már végignéztem az utunkat. Gyönyörű. Minden, ami előttem van. Nem is hittem, hogy valaha látni fogok ilyet.
Elhagytuk Kínát. Innen még másfél óra. Főleg a tenger felett. Ahogy a tengert nézem, úgy tűnik, mintha egy fénykép lenne. Sem a hajók sem a hullámok nem mozognak.
Megláttuk most az első Japán szigetet. Takaros. Egyre több kisebb sziget tűnik fel. Ez már mind Japán.
Megkezdtük a leszállást. Egy mesterséges szigetre szállunk le. Elég furcsa érzés, de nekem tetszik, Liznek kevésbé. Leszállás után mi voltunk az utolsók, akik elhagyták a gépet. Innen egy vonat vitt minket az útlevél-ellenőrzéshez. Kettő ellenőr ül maszkban az asztalnál. Nagyot köszönünk nekik. Konnicsiva.
Látszik, a maszk alatt enyhén elmosolyodik az arcuk. Megérkeztünk az útlevél-ellenőrzéshez, ahol egy segítőkész úriember megnézi, hogy jól töltöttük-e ki a bevándorlási papírunkat. Nagyon kedves, segítőkész. Most egy hölgynél kell megállnom, aki az útlevél ellenőrzés után megkérdi, miért jöttem, miért maradok három hónapot, és hogy mi a kedvenc színem. Majd megkér, hogy nézzek a kamerába, és helyezzem rá az ujjaimat egy szkennerre. Minden simán megy most is. Megyek tovább a csomagomért. Leérek a poggyászokhoz és látom, hogy 14 db ugyanolyan bőrönd jön, mint az enyém. Rohanok oda válogatni, de felvilágosítanak, hogy ez a stewardesseké és a pilótáké. De az enyém is ott volt pár méterrel később. Már csak a vámon kell átcsempésznem a ruháimat és a Pick szalámit. A vámos nagyon kedves. Megörül, hogy Magyarországról jöttem, majd megkér, hogy nyissam ki a bőröndömet. Ennek én kevésbé örültem, mert emlékszem, hogy mennyi időbe és energiába került becsukni. Az utolsó kapocsnál a bőrönd magától kinyílt, ezen elmosolyodott ő is, és megkérdezte mennyi időre jöttem. Nagyon örült a Japán útikönyvemnek, a szaláminak. Közben megmutatott egy füzetet színes fényképekkel, hogy ezek megtalálhatóak-e a bőröndömben. Itt volt mindenféle-fajta pszicho-stimuláns anyag, tőr, kard, egzotikus állatok. Ekkor már azért mosolyogtam. A bőrönd átnézése után, megköszönte a segítségemet, majd elkezdtem visszacsukni a bőröndöt, és azonnal jött segíteni. Ott térdeltünk a bőröndömön, és ritmikus mozdulatokkal ugráltunk, hogy vissza tudjuk csukni. . Elindulunk kifelé, és reménykedünk, hogy elindulásunk óta nem robbant egy nagyot az atomerőmű. A busz időben érkezik, és időben indul el. Elindulunk Umedara, ami 35 km kétsávos híd az öböl felett. Gyönyörű a naplemente, különböző ipari tevékenységet végző cégek telephelyeit látom, illetve sok különféle japán halászhajót a kicsitől a nagy bálnavadászig. Mint a filmekben.
Állomásra megérkezünk, Alex vár minket, akitől a lakást kivettük. Ő 15 éve él itt, Holland nemzetiségű, de 14 éves korától Amerikában élt a szüleivel. Elég jó fej, korrektnek tűnik. Hozott egy 15 oldalas mappát és együtt átnéztük pontról pontra a szelektív hulladékgyűjtéstől kezdve, a biztosításon keresztül a háztartási gépek használati utasítását. Koncentráló képességem nulla. 30 óra alatt aludtam kettőt és különböző járműveken utaztam 20 órát. A lakás mérete pont jó. 28 négyzetméter plusz 15 terasz. Persze a hűtő az Toshiba, a lift Hitachi, a mosógép Sanyo és a bojler az Mitsubishi. Gyorsan leszaladunk Alexszel, mert kell neki másolat az útlevélről, és mi is szeretnénk egy-két dolgot venni. Víz, WC papír. Elhatározzuk, hogy ma az első étteremben eszünk. Nem is mondhatnám étteremnek. Egy kis kifőzde, ahol a pincérnő beszél angolul egy kicsit. Nagyon kedves, a szakácsok előttünk sütik a húsokat és halakat, szalmalángon. Nagyon finom, ízletes marhát és kacsát választottunk. Hazaérve még gyorsan beüzemeljük az elektromos készülékeket.
A helyzet a következő: japán aljzatok, egy európai hosszabbító, egy angol és kettő univerzális átalakító, bármilyen dugóról bármire. Minden sikerül.
Gyors fürdés a nem túl hosszú, de nagyon mély kádban. Nem hiszem, hogy gond lesz az időzóna átállással.
