Chūō-ku

Korán reggel kelés. Minden elintézve - szinte minden. Az albérletet nem tudjuk fizetni, mert a Pay Pal cég nem kegyes velünk ezekben a napokban. Sűrű levelezés folyik közöttünk, de nem. Nem értik mi a bajunk, vagy nem beszélnek angolul.

Süt a Nap. Mint minden nap idáig. Elindulunk megkeresni a Kastélyt. Mivel az internetünk hordozható, így egyszerű lesz az Ipodról megtalálni bármit a jövőben. Kivéve így, hogy valamit benyomtam a 3 gomb közül, és manuálisra állítottam a routert. Nincs net. Marad az emlékezet. Ok, folyó mellett megyünk, nem lehet nagy a baj. Negyedik hídon kell átmenni a parkba, és akkor meg is érkezünk Chūō-ku városrészbe.

Egy kedves forgalomirányító segít nekünk angolul, hogy merre találjuk a Kastélyt, bar nehéz nem észrevenni, hogy hol van.

Japán egyik leghíresebb kastélya az Oszakai. Többször leégett, összedőlt, de mindig építettek egy újat. Ez most már stabilan áll 1997 óta. Eredeti állapotában van a külső, de a belsőből múzeumot csináltak, így nem maradt meg a klasszikus japán belseje. A terület vizesárokkal van védve, és egy majdnem 60 méter magas kőfallal. Japán déli részéből hoztak nagyon nagy méretű köveket. A belső térben történeti áttekintés van a japán belharcokról, gyönyörű számurai ruhák és 400 éves kardok. A torony tetején kilátás a városra, az üzleti negyedre.

A látogatás végeztével felpattanunk a kecskékre es látom, hogy leeresztett a kerekem. Gondoltam, hogy egy pumpálással jó esetben megúszom, de valahogy nem bíztam benne. A helyszínen nem voltam ilyen nyugodt. Konkrétan azon gondolkodtam, hogy a magas várfalról beledobom a bicajt a vizesárokba, de az nem a legbölcsebb ötlet lett volna. Belegondolva, hogy lett egy defektem, nem is olyan nagy baj, ahhoz képest, hogy Fukusimánál még mindig ömlik a radioaktív víz a tengerbe, így nem tettem meg. Elindultunk vissza. Jó lenne belefutni egy szervizbe, de hogy ezt hogy kérdezzük meg, azt nem tudom. Majd a forgalomirányító segít. Nem, nem fog, mert már váltás volt és a kolléga nem beszéli a nyelvemet. Elmutogatom, hogy mi a baj, és mutogat a másik irányba, mint amerre lakunk. Ok, megkeressük. A sarkon túl azonnal feltűnik egy „Pirelli” felirat, ahol gyorsan kiderítjük, hogy ez biz defekt, mert a pumpálás nem segített sokat. Séta tovább. Liz közben előreteker, es ellenőrzi az összes utcát, hogy merre lehet. Sehol semmi. Még egyszer megkérdezünk valakit. Berohan a kollegákhoz, kirohan, és magyaráz. A kereszteződést értettük, és sejtjük az irányt. Nem megyünk teljesen rossz úton már fél órája, de szerviz sehol. 15 perc után még egy helybelit kell leszólítanom. Nem értjük egymást, de előkapja a telefonját, és mutatja, hogy beszéljek – bicycle service – mondom, majd megnyomja a fordítás gombot, majd Google Mapsen mar meg is találja. 5 perc séta után odaértünk, nagyon boldog voltam. A gumi fele annyiba került, mint a bicaj, de az mondjuk nagyon olcsó volt. Bevallom, nem hittem, hogy egy bicajnak a gumiját is érdemes megnéznem a megvétel előtt, mert a cserénél láttam, hogy ez még gyári lehetett. (Pali! -  most már oda fogok figyelni rá a jövőben. ) 


Nagyon szükségem lett volna Ra!  klikk ide